A Közép-Európában is egyedülálló létesítmény megteremtőit az a gondolat vezette, hogy a magyar fővárosban, az UNESCO Világörökség-listáján is szereplő Duna-part részeként megszülető Millenniumi Városközpontban álljon Európa új kulturális fellegvára. A cél ambiciózus, ám eléréséhez a Müpa minden meg is található: grandiózus terek, a legkorszerűbb színházi, akusztikai és múzeumi technológia, és mindenekelőtt az az egyedülálló összetettség, amely a legkülönfélébb művészeti ágakat együtt, egy helyen vonultatja fel.
A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma által az intézmény programjainak összehangolására, szakmai üzemeltetésére alapítottMüpa – jó házigazdaként – azt is feladatának tekinti, hogy a magyar művészeti élet jeles tagjai mellett a világ minden részéről vendégül lásson művészeket, együtteseket, Magyarországra immár visszatérő, vagy hazánkban éppen először bemutatkozni kívánó előadókat, produkciókat.
HASZNOS INFORMÁCIÓK:
AMüpa400 személygépkocsi befogadására alkalmas mélygarázzsal rendelkezik, melyben a parkolás a nyilvános és fizetős előadásokra érkezők számára ingyenes. A közönség számára a garázs -2 és -3 szintje áll rendelkezésre. Napközben 15 perces díjmentes parkolás segíti a jegyvásárlókat és tájékoztatást kérőket. Az ezt meghaladó parkolás díja: 250 Ft/óra. A mélygarázson kívül lehetőség van a 290 férőhelyes felszíni parkoló használatára is, de mivel ez a terület nem aMüpakezelésében van, ennek a külső garázsnak a használata a közönség számára is fizetős.
AMüpaterületén jegypénztár is működik, a pénztár mindennap 10:00–18:00 óráig, előadások napján az első szünet végéig tart nyitva, telefonszáma: (1) 555-3300, (1) 555-3301.
További jegypénztárak:
1095 Budapest IX., Komor Marcell u. 1.Térkép
Telefon:
+36 1 555 3300,
+36 1 555 3301
E-mail:
jegypenztar@mupa.hu
Nyitva:
minden nap 10-18 óráig
előadások napján az első szünet végéig
A Müpa épületének nyitva tartása: mindennap 10:00-18:00 óráig, előadások napján az utolsó előadás végéig.
Az épület akadálymentesen lett kialakítva, az épületen belüli akadálymentes útvonalakról érdeklődjön az információs pultnál.
Mivel az előadásaink teljesen különbözőek, az időtartamuk is abszolút változó. Az egyes előadások várható időtartamáról a (1) 555-3001-es információs telefonszámon érdeklődhetnek.
A Müpa területén működik a Vince könyvesbolt és a P'Art Kávéház és Bisztró.
A Vince Könyvesbolt nyitva tartása: hétfő: 14–18 óráig, előadás napján az előadás szünetének végéig, amennyiben nincs szünet, az előadás kezdetéig
keddtől vasárnapig: 10–18 óráig, előadás napján az előadás szünetének végéig, amennyiben nincs szünet, az előadás kezdetéig
Elérhetőség
Telefonszám: +36 1 555 3380
A P'Art Kávéház nyitva tartása:
Kávéház nyitvatartás
Előadásnapokon
10 órakor nyit és az előadás végén is várja a vendégeket
Előadás nélküli napokon
Hétfőn: 10 órától 18 óráig
Keddtől vasárnapig: 10 órától 20 óráig
Bisztró nyitvatartás
Előadásnapokon
16 órakor nyit és az előadás végén is várja a vendégeket
Előadás nélküli napokon
Hétfőn: zárva
Keddtől vasárnapig: 16 órától 20 óráig
Elérhetőségek
partkavehaz.hu
+36 30 978 1440
asztalfoglalas@partkavehaz.hu
Bohém Rendezvényhelyszín
A Müpa épületében, a világ vezető muzsikusait fogadó hangversenyterem mellett található a Bohém Rendezvényhelyszín. Az ide érkező vendégeket rögtön megragadja a környezet adta patinás esszencia.
A Bohém Rendezvényhelyszín ideális továbbá, akár 120 fős rendezvényeknek, zártkörű fogadásoknak, sajtótájékoztatóknak, bemutatóknak.
A hangulatosan megvilágított különleges terek, a hang- és fénytechnikával beépített színpad, a különböző igényeket kielégítő catering szolgáltatásokat biztosító magasan képzett csapat biztosítja, hogy a vendégek elégedetten távozzanak.
Elérhetőségek
+36 1 555 3372
bohemetterem@jazzevent.hu
Mastercard Prémium Program
A Mastercard a kultúra és a művészet elkötelezett támogatójaként 2023 őszén stratégiai partnerséget kötött a Müpával. A hosszú távú együttműködés első lépéseként valósul meg az összetett szolgáltatáscsomagot kínáló Mastercard Prémium Program, amelyet a márka Gold, Platinum, World Elite és Üzleti Prémium kártyáinak birtokosai élvezhetnek, illetve amelynek egyes elemei a Müpa+ hűségprogram platina szintű tagjai számára is elérhetők.
Az igénybe vehető szolgáltatások körébe a jegyvásárlási kedvezményen, a VIP parkolófoglalási lehetőségen, valamint a programban részt vevők számára dedikált Concierge szolgáltatáson túl számos további exkluzív szolgáltatás tartozik majd, a Müpa Terasz büféje pedig a 2023/24-es évadtól megújult külsővel, Mastercard Pezsgőbárrá alakulva várja a program tagjait.
Amennyiben Ön már tagja a programnak, az Önnek járó szolgáltatások és kedvezmények áttekintéséhez kérjük, lépjen be személyes fiókjába!
Amennyiben Ön is szeretne csatlakozni, és igénybe venni a fenti szolgáltatásokat, kérjük, a Mastercard erre kialakított oldalán érvényesítse kártyáját, majd kövesse az oldalon található instrukciókat!
Az épület előcsarnokában, az Üvegteremben és a P'Art kávéház teraszán is ingyenesen használható wifi áll vendégeink rendelkezésére.
Nézzen körbe a Müpában, élje át a virtuális valóság élményét, látogassa meg a Ludwig Múzeumot és ebédeljen kedvezményes áron a P’Art Kávéház és Bisztróban!
Az 1982-ben született Krusovszky Dénes a kétezres évek egyik legsikeresebb pályakezdését magáénak tudva mára nemcsak nemzedéke, hanem a kortárs magyar irodalom karakteres, meghatározó szerzőjévé nőtte ki magát. Verseskönyvei mellett két regénye, az Akik már nem leszünk sosem és a Levelek nélkül hozta meg számára a megérdemelt, hangos sikert: utóbbi könyve tartósan vezette a sikerlistákat.
„Mesterember vagyok. Komponálás közben mindig gyaluforgácsszagot érzek a zongora mellett.” A 2023/24-es évad zeneszerzője, Orbán György fogalmazta meg ekként zeneszerzői hitvallását egy interjúban, arra utalva, hogy számára a zeneszerzés elsősorban munka és szolgálat, miként az 1800 előtti zeneszerzők számára is az volt.
Áron András ‘Apey' az egyik legismertebb, legsokoldalúbb hazai dalszerző-előadó és zenekarvezető. Neve ismerősen csenghet olyan sikeres és meghatározó rock- és metálzenekarokból, mint a LAZARVS, az Apey & the Pea, a Trillion, vagy még régebbről a Neck Sprain.
Az énekes-dalszerző-producer Szigeti Zsófia 2020-ban adta ki első dalát Solére néven, és gyorsan a kortárs hazai popzene egyik népszerű előadója lett. Dalközpontú elektronikus popzenéje a rádiókba is utat talált magának, slágereit az IMA című, tizenhét számos debütlemez követte 2022-ben.
A Middlemist Redből és a Mordáiból ismert Nóvé Soma énekes-gitáros, és az elektronikát és basszusgitárt megszólaltató Riederauer Dániel párosa 2019-ben mutatkozott be Samurai Drive-ként.
A világhírű dán baritont alighanem akkor zárta végérvényesen szívébe a Müpa közönsége, amikor A nürnbergi mesterdalnokok 2013-as produkciójában egy fájdalmas térdprobléma miatt mankóval volt kénytelen járni a színpadon, de ezt a kényszerűen vállalt mozzanatot is képes volt beépíteni felejthetetlen alakításába.
Miként ösztönözhetnek minket példaképeink céljaink elérésében, hogyan formálhatják személyiségünket? A díjátadót a Nők Lapja szerzőinek és népszerű vendégeinek inspiráló beszélgetései színesítik. Különleges nők, elgondolkodtató témák, felejthetetlen élmények.
Minden életrajzukban olvasható, hogy Quincy Jones szerint ők „a planéta legmenőbb énekes csókái” (azaz „the baddest vocal cats on the planet”). Ezt a véleményt valószínűleg osztotta Ray Charles, Ella Fitzgerald vagy Whitney Houston is, akiket a Take 6 partnereinek mondhatott.
A Jazz Side Story első kiadása 2018-ban egymást követően kétszer megtöltötte a Fesztivál Színházat. Szőke Nikoletta, Gájer Bálint és zenésztársaik most emelték a tétet.
Személyes megközelítéssel, mégis mindnyájunk számára átérezhető rajongással szólaltatja meg Kozma Orsi azoknak a magyar popdíváknak a számait, akik felnőtté válásában, ízlésvilágának kialakulásában meghatározó szerepet játszottak.
A spanyol Andrea Motis lenyűgöző tehetség, aki otthon van a jazz, a klasszikus zene, a funk és az elektronika világában, énekel, trombitál, szaxofonozik, zenét szerez, sőt film is készült róla - és még nincs harmincéves!
A belga jazzélet színe-java mutatkozik be ezen a kétrészes estén. Hazája vezető big bandje, a Brussels Jazz Orchestra, legkiemelkedőbb gitárosa, Philip Catherine, eminens szaxofonosa, Bert Joris és legkarakteresebb énekese, David Linx egyesíti erőit, hogy egy, az Európai Hidak számára összeállított programmal nyűgözze le a közönséget.
Tisztelt Néző, jól emlékeztél, a hét főbűn között valóban nem szerepel a szegénység, a bátorság vagy a szerénység. Ennek az antológiafilmnek az alkotói - hét belga és francia rendező - más nézőpontból mutatják meg a világot.
Azokról a húros hangszerekről, amelyeket elődeink a 17. század előtt hegedűnek neveztek, viszonylag keveset tudunk. A magyar hegedű néven ismert hangszer nyaka és teste egy darab fából készült, alakja hosszúkás téglatest volt.
Arab muzsika némi pszichedelikus színezettel, rappel és belga csavarral, így lehetne legjobban összefoglalni a Gaïsha esszenciáját, amely a különlegesen lágy hangú belga-marokkói énekesnő, Aïcha Haskal és a belga zenei színtér kiemelkedő muzsikusainak együttműködéséből jött létre 2022-ben.
Figyelmeztetés: ez a film nem a belga királyi családról szól. A belgák kitalált királya (III. Nicolas) a történet szerint éppen Isztambulban tesz látogatást, amikor értesül Belgium széteséséről. Hazatérését azonban súlyosan akadályozza egy napvihar, amely lehetetlenné teszi a kommunikációt és a repülők navigációját.
Godfrey Reggio, a kísérletező szellemű amerikai rendező 1982-ben készítette el Koyaanisqatsi című filmjét, amely az új iránt fogékony közönség köreiben kultikus alkotássá vált. A cím a hopi indiánok nyelvén annyit jelent: Kizökkent világ - ezzel a címmel forgalmazták a filmet annak idején Magyarországon is.
Dubrovay László Faust, az elkárhozott című táncdrámájának ősbemutatója a Müpában valósult meg 2016-ban, a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében. A Goethe remekműve által ihletett nagyszabású produkció a 2023/24-es évadban debütált a Pécsi Nemzeti Színház nagyszínpadán, 2024-ben pedig újra színre kerül a Müpa Fesztivál Színházában.
Középkori balladák sokszor adtak hangot a nők társadalomban betöltött, mennybe emelt vagy épp porba tiport helyzetéről. Női sorsok elevenednek meg a A mennybe vitt leány című dalesten, ahol egy csokor középkori magyar népballada hangzik el.
Brian Blade legendás amerikai jazzdobos (Chick Corea, Joshua Redman, Bill Frisell) Magyarországon is jól ismert, még popos körökben is az egyik legkeresettebb hangszerén - Joni Mitchelltől Bob Dylanig a legnagyobbakkal játszott.
A BaHorKa Társulat tisztelettel kéri legkedvesebb utasait, hogy igyekezzenek a beszállással, nehogy lemaradjanak a különjáratról! A Komédiás Expressz már türelmetlenül várja a jelet a startra, kicsik és nagyok egyformán helyezzék magukat kényelembe, indulás!
A francia zene - akárcsak a francia konyha - kifinomultságáról híres, az ízek és a színek tökéletes összhangjáról, a részletek kidolgozottságáról. Igazi ínyencség.
Számít-e a múzsa csókja, és egyáltalán mi az? Honnan és hogyan jön a zene, a szöveg, és minden, amit nem a „józan ész” hoz létre, de ami nélkül az életnek semmi értelme?