Køb Billetter
Egy kis időutazásban vesznek részt a túra résztvevői, visszalátogatnak a közelmúlt sötétebb időszakába. A volt szovjet hadsereg egyik harckocsi gyakorló terére, és az ott található bunkereket keresik fel.
Vidám Háry-túra a csarnok tereiben
A 0-4 éves korosztályt és szüleiket, nagyszüleiket várja a Lóvasút babaszínházi sorozata.
Szeretettel várjuk minden második vasárnap a 6-10 éves gyerekeket a Firkalak című programra!
Interaktív zenés marionett-játék, élő szereplővel
Játékos hangszerismertető sorozat – 4 éves kortól 10 éves korig ajánlott
A történet egy zárkózott kisfiú, Lackó, álmáról szól, aki egyetlen „barátját”, a féltve őrzött üveggolyóját hiába keresve elalszik. Álombéli utazása során rengeteg kalandban lesz része, megismerkedik számos emberi tulajdonsággal rendelkező állatfigurával, a Gombával, a szófacsaró Seregélyekkel, az igazmondó Vakondokokkal, a Sánta Kutyával a Pukkancs Egérrel, a titokzatos Keresztes Pókkal.
Tapsol, tapsolok, tapicskolok. Recseg, nyikorog, ki kopog? Kitátom, gurgulázom, hamm megrágom, kikiáltom! – Játék a zajokkal és dallamokkal, ismerkedés a saját hangunkkal határtalanul.
Az előadáson való részvételt 12 hónapos kortól ajánljuk.
Az eredeti Kisvakond mese csokorba fűzve több apró könyvrészletből – (film) epizódból kiragadott jelenettel,
egységes egésszé formázva. A mozisok ezt egész estés családi filmként aposztrofálnák, de mivel ez egy bábjáték
+ élőszereplős combo, így elneveztük ezen a néven.
bábos kalandjáték iskolásoknak
Homérosz eposza nyomán írta: Tóth Réka Ágnes
Új városi sétánk debütál a RÓTH160 emlékév alkalmából januárban, a VI. kerületben. Tartsatok velünk!
Szegedi Nemzeti Színház – Kooperáló Színházpedagógiai Alkotótér
előadások előtti ráhangoló foglalkozások
Bemutató: 2025. október 4.
Előadásunkat a Nagyszínház Imre Zoltán balett-termében játsszuk.
Gregor Bernadett estje Karády Katalin emlékére
Liliom Produkció
Kosrábahelyezés után válassza a korcsoportjának megfelelő programjegyet! Kedvezményes belépésre való jogosultságot kérjük igazolni!
Svábkeringő / Schwabenwalzer
Az 53 perces film a magyarországi németek 2. világháború utáni „málenkij robot”-ra hurcolását és „kitelepítését” dolgozza fel az érintettekkel, illetve családtagjaikkal folytatott beszélgetések formájában. Olyan történelmi eseményt tár fel, amely a 20. század egyik megalázó és a résztvevők számára megmagyarázhatatlan, életüket súlyosan meghatározó története volt. A filmben megszólaló német nemzetiségű honfitársaink részesei voltak a kollektív bűnösség jegyében annak a politikai retorziónak, amelyben otthonukat családi kötődésüket vesztették el.
A filmvetítést követően a rendezővel, Somogyvári Rudolffal Csorba Judit, a Néprajzi Múzeum munkatársa beszélget.
Zenés, irodalmi est Eperjes Károly Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész előadásában, Négyessy Katalin gordonkaművész közreműködésével.
SISI AZ ERZSÉBETVÁROSBAN
Erzsébet királyné története szóban és zenében
a műsor háziasszonya és Sissi megformálója: Denk Viktória operaénekes.
Dumaszínház est
Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt 2026. január 25-én, 16 órától a Madách Imre Művelődési Központ színháztermében,
Vácon a Rajkó–Talentum Alapfokú Művészeti Iskola félévi műsorára!
Az eredeti Kisvakond mese csokorba fűzve több apró könyvrészletből – (film) epizódból kiragadott jelenettel,
egységes egésszé formázva. A mozisok ezt egész estés családi filmként aposztrofálnák, de mivel ez egy bábjáték
+ élőszereplős combo, így elneveztük ezen a néven. A Budapest Bábszínház alkotó gárdájának második
dörmőgőszínházas együttműködése, melynek díszlete és installációi konkrétan a dunai Mesehajó paraméterei
alapján kerültek kidolgozásra. Legfőképpen a legkisebbeknek ajánlott, na jó, az idősek is élvezik, ha
visszamennek a gyerekkorba! Olyan ez, mint az időutazás. Kisvakond amúgy is örökzöld, pedig azóta is fekete…
A Wass Albert legnépszerűbb regényéből készült előadás főszereplője, Nuca különös képességgel rendelkezik: egyszerre képes látni a múltat, jelent és jövőt. Az áldás mellett azonban átok is kíséri: akit megszeret vagy az ágyába fogad, azt hamarosan utoléri a halál.
William Gibson: Libikóka - színmű két részben. Egy történet, ami egyszerre mulatságos és szomorkás.
Szeretettel várunk minden régi és új érdeklődőt jó hangulatú zenés rendezvényünkre!
Hétvégi Randevú a Classic Beat Band zenekarral.
Művészetek Háza Gödöllő
Helyszín: Színházterem
Esemény kezdése: 2025. 10. 08. (szerda) 19.00
Hármasoltár: József Attila, Vlagyimir Viszockij és Jim Morrison műveiből
Allan a képzelet és valóság határán egyre lehetetlenebb helyzetekbe kerül. Vajon sikerül megtalálnia önmagát és a szerelmet?
A Jászai Mari Színház előadása bizonyára felejthetetlen pillanatokat szerez majd a romantikus vígjátékok szerelmeseinek.
Nagy viharok előestéjén / In Anticipation of Great Storms
színházterem
zene
hossz: 1 + 2 óra
Műsor:
Frédéric Chopin: E-dúr scherzo, op. 54
Felix Mendelssohn-Bartholdy: Dalok szöveg nélkül
Minden évadban néhány alkalommal képzőművészeti kiállítások megnyitójára várjuk az érdeklődőket a FÉM galériájában.
Támogassák a FÉM Színházat egy jegyvásárlással! Köszönjük.
Sokoldalú művészek, Nagy Csaba – oboa
Nagy Csaba
oboaművész, karnagy, zeneszerző, egyetemi tanár
Egy zárt közösség valahol Európában, ahol a férfiak hozzák a törvényeket. Ők döntik el, mi helyes, mi nem. A nők dolga, hogy tiszteljék, szolgálják és feltétel nélkül elfogadják ezt a világot és azt az omnipotens Istent, akit a férfiak saját képmásukra fabrikáltak. Ez a közösség nem felejt, és nem bocsát meg. És nem fogadja be az idegeneket.
enhed(er) i kurven
total:
Tiden er udløbet. Start venligst forfra med at vælge billetter.