
Kulcsár Teodóra és Oravetz Dániel: Nem vagyok bolond, csak szkizofrén című műve alapján
Jóbarátok kvíz est IS ON! Két feketeöves Jóbarátok fan hív titeket az ISON első kvíz estjére. Ez nem vicc, oklevelük is van róla - legyen nektek is! Az első három csapat ugyanis szuper Jóbarátok relikviákat és oklevelet is kap jutalmul.
Franco Zeffirelli Bohémélet-rendezése 1981 óta New York kedvence, s ez a megejtően lírai, átütően fiatalos és lenyűgözően hatásos produkció immáron negyedszer szerepel a világközvetítések programján.
Franco Zeffirelli Bohémélet-rendezése 1981 óta New York kedvence, s ez a megejtően lírai, átütően fiatalos és lenyűgözően hatásos produkció immáron negyedszer szerepel a világközvetítések programján.
Olasz sanzonok, népszerű slágerek töltik meg az előadást, ami a legnemesebb érzelemről; az anyai szeretetről szól.
FÉM. Egy hely, ahol a színházat nem csak nézni, hanem megélni is lehet. Nálunk a tapssal nincs vége a találkozásnak, hiszen a ruhatárban a rendezővel találkozhatnak, a kávézópult mögött az igazgató készíti el a kávét, a színészek pedig – szerepükből kilépve – a kávézónkban leülnek egy italra, hogy találkozhassanak Önökkel. Ez a Fém Színház.
zenés mesejáték egy részben
Az előadás hossza: 80 perc
A tematikus vasárnap délelőttön, négy helyszínen számtalan kézműves technikát, festési eljárást sajátíthatnak el a résztvevők.
Múzeumi kulisszajárás
épületséta pincétől a padlásig
Az őszi félévben három bábelőadással várja az óvodásokat és kisiskolásokat a Lóvasút Kulturális és Rendezvényközpont.
A Halász Józsi népmese figurái, motívumai – a szegénylegény, a tündérkisasszony, a sárkányok, a táltos csikó, vagy akár a három próbatétel – néha olykor el is térnek a megszokottól, de a mese tanulsága: ami a másé, ne kívánd, érd be azzal, amid van!
Járd be velünk az újjászületett Lovardát a pincétől a padlásig, hogy megismerd az épület történetét és kulisszatitkait is!
Róth Miksa születésének 160. évfordulója alkalmából a művész Lovag kedvesével című alkotása restaurátorműhelybe költözött, és a nyár során megszépült. Novemberben Gersei-Nógrádi Rita restaurátor tárlatvezetés alkalmával mutatja be látogatóinknak megújult művünket, emellett pedig tárlataink legszebb alkotásaihoz kapcsolódóan a restaurálás titkaira is fényt derítünk.
Ezen a workshopon a Golden repair - Finom illesztések című kiállításhoz kapcsolódóan az egyik kiállító művész, Süveges Rita tart bevezető prezentációt, beszélgetést a témában végzett művészeti kutatásról. Ez az interdiszciplináris kutatási terület azt vizsgálja, hogy hogyan tudunk a jövő generációkkal (emberi vagy nem emberi lényekkel) a radioaktívhulladék-tárolók helyéről és veszélyeiről kommunikálni. Hogyan figyelmeztessük őket!?
balettközvetítés Londonból, felvételről, egy szünettel, 195 perc, 2025
Freud 1939-ben, élete vége felé Angliában él, halálos betegséggel küzd, és egyetlen vágya, hogy az életművét méltó módon hagyja az utókorra. Egy éjszaka azonban beállít hozzá egy fiatal nő, aki mindent felforgat: rá akarja venni Freudot, hogy vegye kezelésbe, és ezért hajlandó még a ruháitól is megválni. A jóhírét féltő professzor kétségbeesetten próbálja kidobni a nőt, de kiderül, hogy ő bizony sokkal több, mint egy idegesítő megszállott… A titokzatos idegen egy régi páciensről akar beszélni… De vajon milyen hibát vétett a legendás professzor? És mi az ára annak, ha egy pszichiáter téved?
Szeretett kollégánk és barátunk, Victor Aviat emlékére:
Johannes Brahms
Esz-dúr intermezzo, Op. 117, No. 1 (Victor Aviat hangszerelésében)
Fanny Mendelssohn
Gartenlieder – Morgengruß , Op. 3, No. 4
Ludwig van Beethoven
D-dúr hegedűverseny, Op. 61
Szünet
Richard Strauss
József-legenda, Op. 63
Dumaszínház est
A német szerző, Peter Hacks monodrámája a világirodalom egyik leghíresebb és leghírhedtebb szerelmi viszonyának titkait tárja elénk, mégpedig az egyik fél szemszögéből, ahogyan ő látta, ahogyan ő megélte.
Az Aranyszamár Bábszínház előadása
A lány, aki nem beszélt című történet főhőse egy teknőben született lány, egy szülei által magára hagyott gyermek. Mi lesz a sorsa ennek a gyereknek? Vajon szereti-e valaki apjaként, anyjaként, testvéreként? Látja-e újra édesszüleit, akik magára hagyták? Feloldódik-e magánya, bánata és haragja? Kiengesztelődik-e a világgal és saját magával? És vajon otthonra lel-e valaha?
A programra egységáras jegy váltható, egyéb múzeumi belépőjegy kedvezmény nem érvényesíthető.
Máté Péter akusztikus est Giuliano Forestával.
Máté Péter akusztikus est Giuliano Forestával.
A program két részből áll egy színházi előadásból és egy beszélgetésből.
Csendes barát
magyar-német-francia játékfilm, 147 perc, 2025
angol és német nyelven, magyar felirattal
Humor és poézis Haydn vonósnégyeseiben
Ne hagyja ki ezt az egyedülálló koncertet, ahol az olasz zeneszerző, Antonio Vivaldi halhatatlan műve, a Négy évszak csendül fel. Ez a különleges este egy vonósnégyes előadásában elrepíti a hallgatóságot Vivaldi zenei varázslatába.
Az örökbefogadást még ma is rengeteg tabu övezi. Az Örökbefogadás Napja egy különleges alkalom arra, hogy reflektorfénybe kerüljön az örökbefogadás témája, a szülői elköteleződés és az elfogadás fontossága. Meghívott vendégeink saját élet útjaikon keresztül osztják meg tapasztalataikat a családdá válásról, annak lelki folyamatáról.
A jómódú családból származó Don anyja fullasztó szeretete elől menekül az önállóságba, a forgószél természetű Jill pedig a színésznővé válás rögös útján indul el. Jill és Don találkozása nem várt meglepetést tartogat és a két fiatal között kapcsolat szövődik.
A „Nőforgás” című előadás egy innovatív, multidiszciplináris produkció, amelyben a zene, a tánc és a vizuális művészetek közös alkotómunkában találkoznak.
A Da Vinci-kód a legnagyobb könyvsikere a kétezres évek elejének. A történet kezdetén megölik a Louvre kurátorainak egyikét. A rendőrség először az éppen Párizsban tartózkodó neves amerikai tudós, Robert Langdon segítségét kéri a rejtély megfejtéséhez, ám a szakértő hamarosan gyanúsítottá válik. Menekülnie kell…